És szólítá Jákób az õ fiait, és monda: Gyûljetek egybe, hadd jelentsem meg néktek, a mi rátok következik a messze jövõben.

  Gyûljetek össze s hallgassatok Jákóbnak fiai! hallgassatok Izráelre, a ti atyátokra.

  Rúben, te elsõszülöttem, erõm, tehetségem zsengéje, elsõ a méltóságban, elsõ a hatalomban.

  Állhatatlan, mint a víz, nem leszesz elsõ, mivel atyád ágyába léptél fel: akkor megfertõztetted! Nyoszolyámba lépett õ.

  Simeon és Lévi atyafiak, erõszak eszközei az õ fegyverök.

  Tanácsukban ne légyen részes lelkem, gyûlésükkel ne egyesûljön dicsõségem, mert haragjokban férfit öltek, s kedvök telve inát szegték az ökörnek.

  Átkozott haragjok, mert erõszakos, és dühök, mivel kegyetlen; eloszlatom õket Jákóbban, és elszélesztem Izráelben.

  Júda! téged magasztalnak atyádfiai, kezed ellenségeidnek nyakán lesz s meghajolnak elõtted atyáidnak fiai.

  Oroszlánkölyök Júda; zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam! Lehevert, lenyúgodott, mint a hím oroszlán, és mint nõstény oroszlán; ki veri õt fel?

  Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálcza térdei közûl; míg eljõ Siló, és a népek néki engednek.

  Szõlõtõhöz köti szamarát, és nemes venyigéhez szamara vemhét, ruháját borban mossa, felöltõjét a szõlõ vérében.

  Bortól veresek szemei, tejtõl fehérek fogai.

  Zebulon a tenger partjáig lakozik, azaz a hajók kikötõjéig s határának széle Czídonig ér.

  Izsakhár erõs csontú szamár, a karámok közt heverész.

  S látja, hogy jó a nyugalom és hogy a föld mily kies: teher alá hajtja hátát, s robotoló szolgává lesz.

  Dán ítéli az õ népét, mint Izráel akármelyik nemzetsége.

  Dán kígyó lesz az úton, szarvaskígyó az ösvényen, mely a ló körmébe harap, hogy lovagja hanyatt esik.

  Szabadításodra várok Uram!

  Gád! had háborgatja; majd õ hág annak sarkába.

  Ásernek kenyere kövér, királyi csemegét szolgáltat.

  Nafthali, gyorslábú szarvas, az õ beszéde kedves.

  Termékeny fa József, termõ ág a forrás mellett, ágazata meghaladja a kõfalat.

  Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók:

  De mereven marad kézíve, feszülten keze karjai, Jákób Hatalmasának kezétõl, onnan, Izráel pásztorától, kõsziklájától.

  Atyád Istenétõl, a ki segéljen; a mindenhatótól, a ki megáldjon, az ég áldásaival, onnan felülrõl, a mélység áldásaival, mely alant terül, az emlõk és anyaméh áldásaival.

  Atyád áldásai meghaladják az õs hegyek áldásait, az örök halmok kiességeit. Szálljanak József fejére, a testvérek közûl kiválasztatottnak koponyájára.

  Benjámin ragadozó farkas: reggel ragadományt eszik, este pedig zsákmányt oszt.

  Mind ezek Izráel nemzetségei, tizenketten, és ez az a mit mondott nékik az õ atyjok, mikor õket megáldá; mindeniket tulajdon áldásával áldá meg.

  És parancsola nékik és monda: Én az én népemhez takaríttatom, temessetek engem az én atyáimhoz, ama barlangba, mely a Khitteus Efron mezején van.

  Abba a barlangba, mely Kanaán földén Mamré átellenében Makpelahnak mezején van, melyet megvett Ábrahám a mezõvel együtt a Khitteus Efrontól, temetésre való örökségül.

  Oda temették el Ábrahámot és Sárát az õ feleségét; oda temették Izsákot és Rebekát az õ feleségét; s oda temettem el Leát is.

  Szerzemény e mezõ és a barlang, mely abban van, a Khéth fiaitól.

  És elvégezé Jákób a mit fiainak parancsolt és fölszedé lábait az ágyra, és kimúlék és az õ népéhez takaríttaték.